Már több, mint másfél év telt el azóta, hogy bezártuk iskolánk kapuját.
Az biztos, hogy nem szolgáltunk sok magyarázattal tagjainknak, hogy miért. Szeretnénk ezzel a kis "hírrel" bepótolni ezt a hiányosságot.
Hol is kezdjem, nem volt nagy az élet. Ez elsősorban nem a karakterek, vagyis tagok hibája, hiszen a vezetőségiek már alig néztek fel, nem tartottak órát, a diákképviselők és prefektusok pedig nem tudták eléggé tartani a szintet, amit meg tudunk érteni. A moderálás meglehetősen elmaradt, ezért több olyan hozzászólás is bekerült a fórumba, aminek nem lett volna szabad (szerintem, akit érint, tudja, miről beszélek).
És persze miért ne került volna be? - Hiszen sehol sem volt leírva, hogy tilos. Pedig bizony az volt, csak, mi, naiv vezetőségiek azt hittük, ez magától érthető. De nem volt, az, így, mikor elhatároztuk, hogy ezt most újra megpróbáljuk, kitettünk egy FRPG kisokost, amiben aztán minden benne van, jó hosszan.
Az oldalt persze egyik napról a másikra töröltük (töröltem), mert hirtelen olyan ideges lettem, hogy nem láttam már értelmét az egésznek. Mikor apró változtatásokat vittünk véghez, már volt, aki kiakadt, például, mert nem tetszett neki egy új szín. Ezzel persze nincsen baj, hisz a vélemény az vélemény, és jó is, ha közöljük a tettessel, nem értünk vele egyet. És szinte már irányíthatatlan lett az egész.
Nem beszélve arról, hogy abban az évben kellett felvételiznünk mind a hármunknak, így egyébként sem lett volna időnk folytatni a adminisztrálást.
De, a lényeg, hogy most annyi időnk van, mint a tenger ("kis" túlzással), úgyhogy ismét belecsapunk a dologba, hátha valakit még érdekel a dolog. Néhány változtatást végeztünk a fajok terén, a legfőbb talán az, hogy van egy pár új, de a nibar megszűnt. Ha igényt tartotok rá, akkor jelezzétek, és visszatesszük a rendszerbe.
Reméljük, örömödet leled az új Moonshineban, akár öreg motoros, akár új tag vagy!